|
There are no translations available. A FreeRoll gyakorlatilag nem más, mint egy jutalomverseny, egy ajándék, mely többnyire reklámcélokat szolgál. A nevezéshez -általában- mindössze annyi szükséges, hogy legyen egy számlád az adott pókerteremben és már regisztrálhatsz is ilyen versenyre, ha van még hely rajta. A freerollok egy része zárt, csak meghívóval vagy bizonyos feltételek teljesítése után lehet regisztrálni. Ilyen feltételek lehetnek, hogy mikor regisztráltál, mikor fizettél be először, melyik országban élsz, stbstb.
Nevezési díj nincs, de a szervezők által felajánlott összeget a végén kiosztják a legkésőbb kiesők, mondhatjuk úgy, hogy a győztesek között. Az itt nyert pénz már mint valódi pénz jelenik meg a játékos számláján, azzal bármikor, bárhová beülhet játszani, nevezhet versenyekre, esetleg ki is kérheti azt.
A nagyközönség által elérhető, tehát abszolút feltételmentes freerollokra sokszor 1-2-5000 ember kezdhet el feljelentkezni kb. 2-3 órával korábban, mint a verseny indul. Sok termeben annak ellenére még mindig nagyon népszerűek ezek a versenyek, hogy alig néhány dollárt kapnak csak a dobogósok is, míg pl. a 100dik hely csak néhány centet ér, amivel ugye sok mindent nem lehet kezdeni.
Az ilyen freerollokon való részvételt csak akkor ajánljuk, ha még soha nem pókereztél, illetve a póker elsősorban csak hobbi számodra. Ha komoly pénzeket szeretnél online pókerrel keresni a jövőben, akkor nem érdemes túl sok időt ezekre vesztegetni - inkább kérj ajándéktőkét valamelyik szponzortól, vagy vegyél részt havi sorsolásunkon. |