BankRollTuning

FelelősségTeljes SzerencseJáték

E-mail Nyomtatás PDF
Mivel tisztában vagyok azzal, hogy az oldalt elsősorban érdeklődők, illetve olyanok látogatják, akik a pókerre mint munkára tekintenek, így nem szeretnék azzal jönni, a  túlzásba vitt pókerezés függőséghez, egészségügyi problémákhoz vagy szimplán igénytelenséghez vezethet. Tény, hogy néhányakat teljesen rabul ejt a játék, nem képesek kontrollálni sem azt hol, mennyit vagy milyen téten játszanak, de esetenként azt sem, milyen pénzzel (kiével)! Ők természeten a szenvedélybetegek, akik ha akarnának sem tudnának helyes, megfontolt, reális döntéseket hozni a pókerrel kapcsolatban.

Ugyanakkor van a játékosok másik csoportja is, akik erre az egészre mint lehetséges pénzkeresési lehetőségnek tekintenek, nem a játék vonzza őket elsősorban, hanem a várható nyeremény. Fontos kiemelni, hogy kellő türelem és tudatos tanulás mellett reálisak várakozásai! Az ilyen játékos nem szeretne egyetlen este alatt dollárezreket nyerni, nem szeretné fél óra alatt visszanyerni az esetleges tegnapi mínuszt - és főleg nem megy fel magasabb tétre dühből vagy kíváncsiságból, esetleg naivsága (szenvedélybetegsége) miatt.


Kötelességemnek érzem felhívni mindenki figyelmét arra - még ha egy ilyen oldalon furán hangzik is -, hogy a pénz csak a kényelem forrása lehet, de nem a boldogságé! Ne hajszoljuk a dollárezreket csak azért, hogy a bankszámlán legyen, vagy olyan dolgokra költsük, amikre valójában szükségünk sincsen - eközben pedig a barátaink hiába hívnak bennünket, de "nem érsz rá, mert kezdődik a BPO selejtező" vagy "éppen 3 buyin mínuszban vagy, előbb vissza kell nyerned".

Mindegy, hogy fő- vagy mellékállásnak is tekinted a pókert, soha ne feledd, hogy ez csak munka! Meg lehet állapítani napi X órát, amit ennek szentelsz - ezt valószínűleg mindenki el tud fogadni. Azonban ne várd azt, hogy pl. majd párod boldogan fogadja, hogy miután hazajöttél a munkából eszel egy jót és bevetődsz a gép elé pókerezni vacsoráig! Néhány napig/hétig ez a dolog működhet, aztán viszont rá fogsz jönni, hogy a pénz a legtöbb esetben nem sokat ér utólag, ha közben elveszítünk számunkra fontos embereket azért, mert a "b*zi gép" volt mindig az első helyen...

Ezzel szemben viszont azt is gyorsan hozzátenném, hogy ha párunk kezdettől fogva ellenségesen viselkedik, ha már az első időkben is folyamatosan megy a r*nyálás, hogy.. "hátnemigaz, hogy már megint a gép előtt ülsz..", akkor érdemes elgondolkodni azon is, vajon mennyire van ránk tekintettel, mennyire érti meg a mi céljainkat, mennyire képes ő alkalmazkodni hozzánk. Amennyiben nem viszed túlzásba a játékot, nem jut lényegesen kevesebb időd rá, továbbra is bármikor fordulhat hozzád kéréssel, vagy szeretne a közeledben lenni, ekkor te figyelsz rá, még a játékot is abbahagyod a lehető leghamarabb (mert ugye MTT esetén ez nem olyan egyszerű feladat) - de neki mégis mindig minden baja van - úgy az esetben rád bízom a tanulságok levonását, adj te tanácsot magadnak! Sajnos én nem mindig tudtam összeegyeztetni ezt a pókeres életstílust a nyugodt családi légkörrel - de ma már tudom, hogy a partneren múlt.


Arról az eshetőségről nem beszélek, hogy mi van akkor, ha elkártyázod a fizetést, hiszen ennek az oldalnak éppen az a lényege, hogy nem kell még csak befizetni sem annak, aki játszani szeretne. Aki pedig mégis befizet 100-200 dollárt, azt a mi módszereinkkel könnyedén megduplázhatja akár már az első hónapban is, és a befektetett pénzt utána akár vissza is utalhatja és onnantól kezdve szintén semmit nem kockáztat!

Ha pedig elbuktad az ajándékpénzeket, plusz még be is fizettél min. 100at, meg is dupláztad a leírt módszerekkel, de utána az egészet elbuktad, akkor sajnos nem tudok mást mondani számodra, mint hogy valamit nagyon rosszul csinálsz! Nagyon nagyon rosszul, és valószínűleg te sohasem fogsz annyi pénzt keresni pókerrel, hogy megtérüljön a befektetett időd! Tudom, hogy ezt nem jó hallani, még nehezebb elfogadni, de kérlek, lásd reálisan a helyzetet! Ha fullbeülős játékkal 1-2 hónap után még mínuszos a játékod a legkisebb limiteken is, akkor valószínűleg szakmailag nem vagy felkészült! Az pedig még nagyobb probléma, ha bár a szakmai tudásod megvan, de személyiségjegyeid miatt mégsem tudsz pénzt keresni a pókerrel, értsd: eltiltezed, csak mert valaki másnak szerencséje van veled szemben, és olyan dühös leszel, hogy képtelen vagy utána megfelelő koncentráció mellett folytatni a játékot, és a lelkiállapotod miatt fogsz hibás, azaz költséges döntéseket hozni.

Az esetek kisebb százalékában elmondható, hogy néhányan pár hónap eltelte után megtanulják kontrollálni érzelmeiket, illetve a csalódások, veszteségek a tanulásra ösztönzik őket, de ez nem általános érvényű, néha jobb megfogadni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni! Számtalan más dologban lehetsz sikeresen az életben, amivel azután pénzt is kereshetsz, és nem biztos, hogy a te számodra a póker az!

Eredményeid, döntéseid helyessége alapján hozd meg a döntést, hogy a pókerben látod-e a jövőt, ne pedig azért játssz, mert a "haverod is mennyire sikeres", és majd akkor biztos te is nyerő leszel majd... Mert nem biztos! Ugyanakkor néhány hetes intervallumban előfordulhat, hogy bár jó döntéseket hozol, de a balszerencséd miatt mégsem te nyered a partikat, máshoz tolják a potot, ezért mielőtt végleg kiszállsz, vesd fel problémáid és kérdéseid a megfelelő topikokban! Előfordulhat, hogy tényleg csak egy rossz szériában vagy, de a játékod helyes, illetve könnyebben javítható. Ígérem, igyekszünk majd megoldásokat találni számodra!
Találatok: 152

Hozzászólások (0)

Add Comment

Szólj hozzá Te is!

A cikkekhez való hozzászólás csak regisztrált felhasználóink számára engedélyezett.

busy
Módosítás: ( 2009. október 03. szombat, 21:25 )  

Copyright © 2009 - BankRollTuning - v2